15Please respect copyright.ＰＥＮＡＮＡ7maPhxkZbGElindultak az első címre.
Marcus nagyon ügyelt arra, hogy egyelőre semmilyen kétértelmű dolgot ne közvetítsen Jenny felé, egyenlőre csak figyelt.
Odabent az angyal csak hozta a szokásos viselkedést: kedvesség, figyelmesség, kedélyes csevegés, stb....
A szörny kivárt és csak figyelt.
Mint az oroszlán a magas fűben ugrásra készen lefeszített füllel, szemét és fókuszát teljesen mereven Jennyre szegezve.
Tudta hogy a kapkodásnak most ebben a helyzetben nincs értelme, meg kell várni a tökéletes időpontot arra amikor cselekedni kell.
Nem érdekelte a következmény, nem érdekelte mi helyes és mi helytelen, szimplán csak élni és érezni akart.
A valóságot akarta érezni, nem filozófiai dolgokon akart most elmélkedni, csak végre érezni akart valamit...Érezni, hogy él!
Tudta hogy most óvatosan kell eljárjon, hiszen ha túl agresszívan akarja Marcust irányítani akkor le lesz tiltva és megint el lesz fojtva. És akkor megint az angyal fog irányítani helyette.
Ezért csak érzéseket közvetített.
Milyen jó érzés ezt látni.... Milyen jó érzés belegondolni abba, hogy.... Mennyire másképp érzem magam most...
Marcus érzései ott voltak. Erősen. És mivel azoknak nem lehet parancsolni, azt csinálta amit mindig szokott ilyen helyzetben: határokat szabott. Önmagának.
De ettől mindig elkapta egy olyan felismerés, hogy mennyire utálja ezt.
Ott vannak a vágyai de tudja hogy nem szabad engednie nekik mert akkor az ilyen lenne mintha önmagát árulta volna el.
Voltak elvei. Hozott magának szabályokat amiket igyekezett nem megszegni. Ismerte magában az angyalt is és a szörnyet is.
És igazából mindkettőt szerette.
Ezt ezért, azt azért.
A tőle telhető módon szabályozta is őket, nyilván mindig választva a kettő közül épp melyik énjét engedi "szabadon".
A nap véget ért, a munkaidő letelt.
Látszott Jennyn hogy nem nagyon sietne haza, úgyhogy még beszélgettek a kocsiban.
Egyre jobban kezdett megnyílni Marcusnak, egyre több lett a az olyan téma ami egyáltalán nem a munkával kapcsolatos.
A végén kiszállt a kocsiból, becsukta az ajtót, majd a leeresztett ablakhoz hajolt és azt mondta Marcusnak:
-Nagyon köszönöm a mai napot, az oktatást és a sok türelmet Marcus!
Hirtelen Marcust egyfajta hiányérzet fogta el...
-Nagyon szívesen Jenny! Ha jól láttam jövő héten leszünk megint egymás mellé beosztva, úgyhogy akkor majd találkozunk!
-Na szia! - mondta Jenny és elsétált.
15Please respect copyright.ＰＥＮＡＮＡOBXfzt4kFV
Hátulról még Marcus figyelte ahogy eltűnik a sötétben. Nézte a feneke ringását, a csípője mozgását és nem tudott mit kezdeni azzal a bizonyos hiányérzettel amit a mellkasában érzett belül.
Úgyhogy beindította az autót, megnyalta a sz ája szélét és elindult haza.15Please respect copyright.ＰＥＮＡＮＡxtr0IWJZJf
and then Add to home screen.