Marcus és Jenny leültek az iroda ebédlőjébe egy asztalhoz. Indokolatlanul nagy volt az ebédlő az alkalmazottak létszámához képest, Marcus ezt sosem bánta, hiszen ha épp nem volt kedve a társasághoz talált olyan asztalt ami kellően távol volt mindenkitől.
És most is egy olyan asztalt választott. Megnyugtatta az, hogy úgy tűnt Jenny is partner volt ebben.
Mikor leültek kihúzta a széket Jenny alatt, aki látszólag mintha egy csapásra zavarba jött volna ettől a gesztustól.
De ezek az illedelmességi dolgok teljesen magától értetődőek voltak neki,hiszen így nevelték és ő is idővel megtanulta tisztelni a nőket.
Az angyal benne csak tette amit szokott.
17Please respect copyright.PENANAYbQnZE7U0K
Jenny elővette az ételt ami igaz csak másnapos spagetti volt, de látszott rajta, hogy minimum két emberes adag.
Elkezdték enni, közben hétköznapi dolgokról beszélgettek. Majd a végén Marcus ezt mondta Jennynek:
-Köszönöm szépen, nem tudom, mikor ettem utoljára ennyire finom spagettit. Le a kalappal!
-Jaj, nem kell illedelmeskedni, nyugodtan megmondhatod ha nem volt annyira jó. Legalább tanulok belőle.
-Istenőrizz, ezt már nem tudnád fokozni, tényleg nagyon finom volt! - Válaszolta mosolyogva Marcus
És akkor meglátott valamit Jenny arcán. Egy apró elpirulást. Egy apró kedves mosolyt, de utána hirtelen egy messzire tekintő szomorúságot Jenny szemében.
-Mi a baj? - kérdezte Marcus
-Tudod a párom sosem dicséri meg a főztömet. Pedig igyekszem megfelelni neki mindenben amiben csak tudok de valahogy mintha hiába csinálnék bármit. Mintha észre sem venné az igyekezetemet.És sokszor mintha engem sem venne észre...
17Please respect copyright.PENANAAb1j9Ws3yI
Abban a pillanatban reflexből Marcus odanyúlt és megfogta Jenny kezét. Lágyan megszorította, a szemébe nézett és azt mondta:
-Lehet el sem hinnéd mennyien járnak ugyanebben a cipőben....
17Please respect copyright.PENANAkYucgya0nZ
És megállt az idő. Egymás szemébe néztek pár másodpercig. Igaz pár másodperc volt az egész de most nem kapták el a kezüket, nem volt gyermeki szégyenlősség, nem voltak zavarban.
Abban a pár másodpercben, előszőr látták végre igazán tisztán egymást.
17Please respect copyright.PENANAudyoyLu6TD
Majd hirtelen visszazökkentek a valóságba, feleszméltek, egymásra mosolyogtak és Marcus azt mondta Jennynek, hogy ideje kimenni az adott napi ingatlanokat leellenőrizni,úgyhogy a parkolóba várja meg, odamegy az autójával.
17Please respect copyright.PENANAJVsAbGVU9q
A parkolóban Jenny már várta Marcust, majd mikor odaért az autóval, azt vette észre, hogy Marcus kipattan az autóból, odasiet és kinyitja Jenny előtt az ajtót.
Mikor beült, ezt mondta Marcusnak:
17Please respect copyright.PENANAC97B1F0CJh
-Óhh... Köszi szépen! - és egy igazi őszinte mosollyal nézett Marcusra
-Ugyan... Szívesen!.... Főleg neked.... - mosolyogta kedvesen az angyali Marcus.
17Please respect copyright.PENANAlbMM4pWb4x
Elindultak és Marcus egy pillanatra azt kívánta, hogy bárcsak sose érne véget ez a nap...
ns216.73.216.48da2


